A stroke fizioterápiája
A stroke-rehabilitáció egyik döntő célja annak elérése, hogy a beteg el tudja látni magát, javuljanak a motoros funkciói, képes legyen helyzetváltoztatásra, illetve járásra (önállóan vagy segédeszközzel), valamint javuljon a beszédzavara, a kommunikációkészsége és a kognitív funkciói.
Lényeges célkitűzés, hogy a rehabilitáció során elősegítsük a hemipareticus beteg visszailleszkedését a családba, a közösségbe; a munkaképes korúaknál elérjük a munkavégző képesség visszanyerését. Mindezek a beteg funkcionális függetlensége révén az életminőség javulásához vezetnek.
Bár a neurológiai és a funkcionális javulás általában a stroke-ot követő első három–hat hónapban a legnagyobb mértékű, néha már az intézeti szakban kiderül, hogy bizonyos esetekben a beteg átmenetileg vagy véglegesen alkalmatlan a rehabilitációs program végrehajtására. Igen lényeges, hogy a beteg és családja aktívan részt vegyen a programban. Fontos, hogy a beteg hozzátartozói ésszerűen álljanak a beteg mellé: csak abban segítsenek, amire a betegnek feltétlenül szüksége van.
A rehabilitációs team összetétele
A stroke-betegek rehabilitációja interdiszciplináris tevékenység. Sikert csak számos szakterület szakembereinek együttműködése hozhat. A mozgáskorlátozott beteggel közvetlenül foglalkozik az orvos, nővér, gyógytornász, konduktor, fizikoterapeuta, logopédus, pszichológus, ergoterapeuta, szociális munkatárs, dietetikus, esetleg ortopéd műszerész, lelkész, apáca. A team fontos tagja maga az aktív beteg (és a családja), akinek gyógyulási szándéka nélkül a program nem kivitelezhető.
Rehabilitációs terv
A féloldali bénult beteg részére már az akut szakban ki kell dolgozni a rehabilitációs tervet, amely problémaorientáltan tartalmazza a kórházi kezelés elkövetkező feladatait. A terv kidolgozásakor figyelembe kell venni a beteg neurológiai tüneteit, mozgáskorlátozottságát, mentális és kommunikációs zavarának súlyosságát. A tennivalókat a beteg szükségleteihez, tüneteihez, állapotához adaptáljuk.
Fontos a beteg fizikai állapotának felmérése, ugyanis a rehabilitációs program során végzendő gyakorlatok (torna, járás, önellátás, helyzetváltoztatás stb.) megterhelőek a féloldali bénultak, főleg az idős korú betegek számára.
Gyógytorna
A gyógytorna lényegében ingerkezelés, amelyet a mozgáson keresztül alkalmaz a gyógytornász és/vagy konduktor. A cél az aktív mozgás beindítása és a kóros mozgásformák megszüntetése.
A gyógytorna során a terapeuta az agy residualis kapacitását használja ki. A periféria felől adott és sűrűn ismételt mozgásingerekkel emlékképet hozunk létre az agyban, amelyek a gyakorlás hatására felerősödnek, automatikussá válnak. A beteg az emlékkép felidézésével aktív mozgást indít meg.
A gyógytornának a stroke-osztályon már az akut stádiumban el kell kezdődnie. Légzőtorna, a kis- és nagyízületek tornája, ágyban történő pozicionálás, fordítás, az alsó végtagok értornája, a beteg állapotától függő minél korábbi felültetés, mobilizálás egyaránt fontos mozzanat a későbbi szövődmények (kontraktúra, légúti gyulladás, uroinfectio, alsó végtagi mélyvénás thrombosis és következményes tüdőembolia, decubitus stb.) megelőzése szempontjából.
A gyógytorna egy időben több szervrendszert érint (izomrendszer, idegrendszer, érrendszer stb.). A fokozatosság elvének betartása mellett a féloldali bénult betegek esetén kihagyhatatlan mozzanatok: az úgynevezett „helyes fektetés”, majd a fordulás, hidalás, felülés, ülés, állás, az álló helyzetben végzett testsúlyáthelyezés (járás-előkészítés), a törzsirányítási képesség visszanyerésének elősegítése, valamint a segédeszközökkel végzett járásgyakorlatok, testközeli segédeszközök adása: ortézisek, testtávoli segédeszközök: járókeret, bot. A beteg jó erőnléte később lehetővé teszi a járótávolságok növelését, akadályok (lépcső, emelkedő, lejtő, küszöb stb.) leküzdését és optimális esetben a segédeszköz nélküli járást.
A járás megtanulása mellett döntő fontosságú a rendszerint súlyosabban bénult felső végtag aktív mozgásának javítása, amely az önellátás, a finom mozgások erősödését célozza. Amennyiben a felső végtag aktív mozgásai csak szerények és a végtag funkcióképtelen marad, a cél az egykezes életmód megtanítása a betegnek.
A rehabilitációs program során az aktív mozgások erősödésével mód nyílik arra, hogy a beteg a mindennapos élettevékenység terén megfelelő gyakorlással önállóvá váljék. Ez a rehabilitáció egyik fő célja. Meg kell tanítanunk a beteget (annak aktív közreműködése mellett) az önálló öltözködésre, tisztálkodásra, étkezésre, WC-használatra, borotválkozásra, fésülködésre stb. Mindehhez segítséget nyújtanak a különböző kényelmi (segéd)eszközök is. Célszerű a tanításba bevonni a hozzátartozót is.
Logopédia
A domináns félteke sérülése esetén a hosszúpályatünetek mellett a betegek 20–25%-nál különböző típusú és súlyosságú afázia alakul ki. Előfordulhat tisztán szenzoros vagy tisztán motoros afázia, esetleg a kettő együtt; társulhat hozzájuk többek között írásképtelenség, számolási nehezítettség, olvasási képtelenség is.
A beszédzavarok kezelését a logopédus végzi. Tesztek alkalmazását, írásgyakorlatokat, artikulációs gyakorlatokat, bizonyos minták ismétlését (képek, képsorok, hangok, tárgyak, olvasás-számolás stb.) végzi és végezteti. Az afáziák kezelése hosszú időt vesz igénybe, gyakran 1-2 évig is eltarthat.
Pszichológia
A stroke kapcsán pszichés zavarok előfordulásával is számolnunk kell. A betegek egy részénél már a stroke előtt is kimutatható kisebb-nagyobb mértékű kognitív zavar, ami a stroke után valószínűleg fokozódik. A másik igen gyakori pszichés zavar a stroke utáni depresszió; számos statisztika szerint akár a betegek 40–60%-át is érintheti. Mind a demencia, mind a depresszió súlyosbítja a féloldali bénult beteg indítékszegénységét, inaktivitását, s ez gátat szabhat a rehabilitáció sikerének. Ilyen esetekben jelentős szerepet játszik a neuropszichológus, részben azáltal, hogy különböző tesztekkel diagnózist állít fel, részben úgy, hogy a gyógyszeres terápia mellett neuropszichológiai módszerekkel kezeli a beteget. Ma számos hatásos antidepresszáns áll rendelkezésre a depresszió csökkentésére.
Szociális munkatárs
A szociális munkatárs a rehabilitációs csoport tagja, kapcsolatot tart a beteg hozzátartozóival, intézi a szociális ügyeket (segély, nyugdíj, önkormányzattal vagy egyéb szervekkel tárgyal, szociális otthoni elhelyezést bonyolít, hazabocsátáskor a szociális gondozó biztosítását intézi stb.). Segítséget nyújt a segédeszközök beszerzésében is.
Segédeszközök
A féloldali bénult beteg különböző eszközök használatára szorulhat, amelyek megkönnyítik az önellátást, a helyzetváltoztatást, a járást, korrigálják és pótolják a funkciózavart. Segédeszközöket a rehabilitációs program során végig alkalmazunk.
A beteg közvetlen eszközei közé tartoznak a testtávoli segédeszközök (járókeretek, három-, illetve járóbotok, rollátorok), valamint a testközeliek (fájós váll, petyhüdt felső végtag esetén vállheveder, spasticus könyök, térd, kézujjak funkciójának javítására, valamint hiperextendáló térdre, lógó lábfej, n. peroneus paresis ellensúlyozására különböző ortézisek).
A stroke-on átesett hemipareticus beteg nem tud minden akadályt leküzdeni helyzetváltoztatása során. Az akadályok elhárítását a rehabilitációs program alatt meg kell tanulnia. A biztos helyzetváltoztatás megkönnyíthető számára környezetének átalakításával (lakásadaptáció). Már a rehabilitációs osztályon rendelkezésre kell állnia azoknak a berendezési tárgyaknak, amelyek alkalmazása a beteg otthonában is szükségesek: fali kapaszkodók; rámpák elhelyezése a lépcsők lehetőség szerinti kiiktatására; a küszöbök eltávolítása; kerekesszékből is elérhető ajtókilincsek; harmonikaajtó; ágy-asztal-WC körül legalább 1,5 m sugarú széles terület hagyása; vészcsengő elhelyezése; csúszásgátolt szőnyegek; nem süppedős és nem mély ágyak kemény betéttel stb.