Gátizomerősítő torna
Becslések szerint szerte a világon 50-200 millió ember szenved inkontinenciában, ez az emberiség 2-3 százalékát jelentené, más adatok szerint az emberek 6-10 százaléka érintett. A legalaposabb európai, amerikai vizsgálatok 40-46 % közé teszik ezen nők arányát, míg mintegy hatvan százalék semmilyen akaratlan vizeletvesztést nem tapasztalt. Az összes inkontinens nő negyede-fele számol be stresszinkontinenciáról, amit még véletlenül se keverjünk a stresszes életmódból fakadó gondokkal. Itt a hasűri nyomás fokozódásáról van szó, ami tüsszentéskor, köhögéskor, sportnál, emeléskor következik be. Nagyjából kétszer annyi van belőle, mint a második helyen álló sürgősségi inkontinenciás esetekből.
A legkisebb inkontinenciás esemény is mindenképpen odafigyelést, megelőző kezelést igényelne, de a problémát megélőknek csak egy része szorul orvosi segítségre.
Az inkontinencia szerte a világon a szüléssel és a szülések számával mutatja a legszorosabb összefüggést. Különösen tanulságosak a szüléssel kapcsolatos adatok azért is, mert a szülés lezajlásában nagyon nagy különbségek vannak a Föld különböző sarkaiban. Az inkontinencia mindenhol általában a várandósság idején jelentkezik először. A kismamák nagy százaléka tapasztal vizelettartási nehézséget a 9 hónap alatt, majd a szülést követően lassú javulás áll be. A szülések számával nő kockázat. Négy szülés után szinte kizárt, hogy tökéletes legyen az akaratlagos vizeletürítés.
A császármetszés közvetlenül a szülés utáni időben megóvja a nőket az akaratlan vizeletvesztéstől, de ez az előny azután a korral eltűnik. Nem helyes gyakorlat ezért a vágást előnyben részesíteni. Az összes szülés közül a komplikációmentes, helyesen levezetett hüvelyi szülés a legkedvezőbb az inkontinencia szempontjából.
Az életmódbeli rizikófaktorok tekintetében a világ bármely tájáról csak megerősítés érkezett a túlsúly, a mozgásszegény életmód és a dohányzás rizikófaktor voltáról. Ezek egyértelműen rontják a vizelettartási képességet. Igaz, a dohányzás jobbára közvetetten, a gyakori köhögési inger révén vesz részt a stressz-inkontinencia kiváltásában.
Az akaratlan vizeletvesztés nagyjából négyszer annyi nőt érint, mint férfit. Ez a női anatómiából, a gyerekszülésből és az inkontinencia kialakulásának a nemek között részben eltérő okaiból adódik. Természetesen nem mindegy, milyen életkorú embereket vizsgálunk. A nemek közötti előfordulási különbség nagyjából 80 éves kor fölött kiegyenlítődik. Ebben a korban ugyanis már a nemektől független rizikófaktorok és okok, a demencia, a túlsúly, a tumorok, az izomgyengeség, a beidegzés zavarai a meghatározóak.
Egészséges ember számára a vizelet tárolása a hólyagban és idõközönkénti kiürítése természetes biológiai folyamat. Ennek feltétele a kismedencei szervek szabályos anatómiai helyzete és mûködése, jó idegi szabályozás, valamint a medencét lezáró gátizmok és kötõszövet épsége.
A vizelet tartása és ürítése bonyolult neuromuscularis folyamat következménye, mely ha zavart szenved, inkontinenciáról beszélünk. Etiológiáját tekintve következõ formáit különítjük el:
-
stressz inkontinencia
-
urge vagy késztetéses inkontinencia (motoros és szenzoros)
-
reflex inkontinencia (cerebralis zavarok, haránt laesio, degeneratív betegségek)
-
túlfolyásos inkontinencia (hólyagnyaki folyamatok)
-
enuresis diurna és nocturna
-
kevert inkontinenciák.
Az inkontinencia kezelése csak akkor lehet eredményes, ha pontosan ismerjük az okát. Az orvos, a beteg részletes anamnesisének felvétele, laboratóriumi és urodinamikai vizsgálata után határozza meg az inkontinencia fajtáját és terápiáját. A fizioterápiának a sebészeti megoldások kiegészítéseként is, de fõleg a konzervatív kezelésben van fontos szerepe.
A fizioterápiás eljárások különösen a stressz inkontinencia esetén hatékonyak, mivel ebben az esetben a medencefenék izmainak gyengesége és az urethra akaratlagos elválásának hiánya okozza a vizeletcsepegést. Stressz inkontinencia általában nõknél fordul elõ, minden hasûri nyomásfokozódást okozó tevékenységnél (tüsszentés, nevetés, ugrálás). Az intraabdominális nyomás közvetlenül a hólyagra, errõl a medencefenék izomzatára és kötõszövetére, innen pedig a húgycsõre tevõdik át. A húgycsõ külsõ záróizma (m. sphincter urethrae) a medencealap harántcsíkolt izomzatának része, így a zárómechanizmusa akaratlagosan mûködtethetõ. Stressz inkontinenciánál az intravesicalis nyomás meghaladja a maximális urethra nyomást anélkül, hogy detrusor contractio jönne létre. A gátizomzat gyengesége az urethra nyomás csökkenését, az akaratlagos zárófunkció romlását okozza.
A medencealap, a gátizomzat helyzetébõl adódóan igen sérülékeny, a ránehezedõ teher túlnyúlását okozhatja, kötõszöveti részei nagyon sok nõnél pedig veleszületetten gyengék, szüléskor sérülések érhetik. A gátizomzat renyhesége nemcsak a vizelettartásban okoz zavart, a házasélet örömszerzõ volta is nagyrészben a gátizom erején múlik, hiszen a hüvely akaratlagos mozgatása, szûkítése is a gátizommal történik.
A stressz inkontinencia konzervatív kezelésében a medencefenék izmainak tornáztatását, erõsítését elõször Kegel népszerûsítette.
A gyógytornászok munkája a betegek egészségnevelõ felvilágosításával kezdõdik, amely magába foglalja a kismedencei szervek anatómiai elhelyezkedésérõl, pontos mûködésérõl, biomechanikai tövények hatásáról, a hasüregi-, hólyagnyomás változásáról szóló alapismereteket. Fontos megértetni a betegekkel a torna jelentõségét a gyógyulásban, és hogy csak rendszeres gyakorlás hozhat eredményt. Ennek érdekében aktivizálni kell a résztvevõket.
Következõ feladat az izom feszülés és lazítás közötti érzetkülönbség megismertetése, megéreztetni a gátizom feszülését, külön választva a végbél és hüvely-húgycsõ körüli zárógyûrû mûködését.
A gátizom gyakorlatokat szelektáltan, a hasizom feszülése nélkül kell végezni, mert ha megfeszül a hasizom, növekszik az abdominális nyomás, mely a gátizom ellen mûködik. Ha már pontosan érzi a beteg ennek az izomnak, a gátizomnak a mûködését és a többi izomtól szelektáltan tudja megfeszíteni, akkor jöhet a gyakorlás, a tréning fázis. Naponta sokszor, sokat kell megfeszíteni, néhány másodpercig feszesen tartani, majd ellazítani az izmokat.
Legalább 3 hónapos kitartó gyakorlás után mutatkozik eredmény. Csak a szorgalmas munka a feltétele a gyógyulásnak, hiszen az izom még idõs korban is fejleszthetõ, erõsíthetõ.